Liling Tamás
Liling Tamás megszólaltatja Magyarország civil szektorát. Képessé teszi a civil szervezetek vezetoit arra, hogy fejlesszék média képességeiket, és hogy munkájukat bemutassák a nyilvánosságnak. Tamás média szakembereket is oktat arról, miképp használhatják a civil szervezeteket társadalmi kérdések megvitatásánál.
Az új ötlet
Tamásnak három fontos meglátása van: egyrészt léteznek források a civil szektor médiában való megjelenítésére, másrészt ezek a források nem olyan nehezen beszerezhetok vagy használhatók, mint ahogy azt általában gondolják, és végül a civil szervezetek sokat nyerhetnek avval, ha munkájukat megismertetik a civil szektoron belül és kívül is.
A civil szektor médiában való bemutatásának technikai feltételei adottak Magyarországon. A kommunista idoben ezek a feltételek nem voltak teljesen adottak a nyilvánosság számára. A tévhit miszerint a technikai felszerelés és tudás még mindig nem létezik, egy alapveto probléma, amit a civil szerveteknek le kell küzdeni. Tamás felhívja a szervezetek figyelmét arra, hogy használják a lehetoségek széles skáláját, ami már rendelkezésükre áll.
A médián keresztüli népszerusítés nem feltétlenül drága vagy nehezen megtanulható. Ha a civil szervezetek vezetoit felkészítik és gyakoroltatják velük azt, hogy hogyan lehet a legegyszerubb médiaeszközöket — mint a hírlevelek, helyi televízió, közösségi rádió, Internet — felhasználni, hatalmas eredményt lehet elérni. Tamás önkéntes médiaszakértoket von be a civil szervezetek alapveto médiaeszközök felhasználására való felkészítésébe.
A civil szervezeteknek a civil szférán belüli közönséggel is jó kapcsolatot kell fenntartani, de ugyanennyire kell jól kommunikálni azon kívül is. Tamás a médiát hatékony eszköznek tekinti arra, hogy a civil szektor kohéziója megerosödjön. Ha hatékonyabb a kommunikáció a szektoron belül, erosebb lesz annak a hangja is.
A probléma
A magyarországi civil szervezetek vezetoi képtelenek a médiával együtt dolgozni annak érdekében, hogy szervezeteik munkáját továbbfejlesszék. Képzés hiányában és mivel drámai változások következtek be a kommunikáció területén a kommunista korszak után, a civil szervezetek vezetoi nincsenek felkészülve a média kezelésére. Egy, a non-profit Oktatási és Képzési Központ által nemrégiben készített felmérés szerint a magyarországi civil szervezetek nem képesek hosszú távú fenntarthatóságot felépíteni, aminek a népszerusítés alapveto eleme. Magyarországon 40 000 civil szervezet létezik. Az EU egyre nagyobb nyomást gyakorol a civil szektorra azért, hogy az horizontálisan és vertikálisan is jobban kommunikálva képes legyen képviselni az EU növekvo jelenlétét, hatását a nemzetközi civil alapú együttmuködési erofeszítésekre, és a civilszektor általános állapotát.
A 40.000 magyarországi civil szervezet legtöbbje naponta foglalkozik társadalmi problémákkal. Annak ellenére, hogy ezek a szervezetek komoly rálátást szereznek a szociális problémákra és megoldásaikra, nagyon kevés újságíró dolgozik azon, hogy bemutassa ezeket a civil szervezeteket és munkájukat. Legfeljebb rövid dokumentumfilm-sorozatokat készítenek, de ezeket is külön kezelik a rendszeres musoroktól. Általában az újságok és televíziós hírmusorok foglalkoznak helyi és országos társadalmi kérdésekkel. Azonban a civil szervezetek megszólaltatása nélkül a híradások lemaradnak arról a fontos rálátásról, amit a civil szektor biztosítana, a civil szervezetek pedig lemaradnak a lehetoségrol, hogy ok jelenítsék meg ezeket az ügyeket.
Magyarországon a kereskedelmi média csupán egy évtizede létezik. A média szakemberei nem elég tapasztaltak ahhoz, hogy alapos elemzést készítsenek társadalmi kérdésekrol. Az elmúlt tíz évben ezt az urt a régi, nemzeti közszolgálati média tölti be, mely azt a kommunista típusú megjelenítést örökölte és alkalmazza továbbra is, mely támogatáson vagy állami propagandán alapszik. Szerencsére az elmúlt öt évben egyre több új televízió csatorna jelent meg, állami és magán egyaránt. Ezért most jött el az ideje Magyarországon annak, hogy a médiát összekössék a civil szektorral.
A stratégia
Tamás azon dolgozik, hogy profi szintre emelje a civil szektor társadalmi hangját. Úgy próbálja megszüntetni a jelenlegi csendet, hogy a probléma mindkét oldalát megkörnyékezi. Az egyik oldalon arra készteti a civil szervezetek vezetoit, hogy dolgozzanak együtt a médiával, a másik oldalon pedig arra próbálja rávenni a médiát, hogy forrásként használják fel a civil társadalmi vezetoket.
Hogy elindítsa munkáját a civil szektorral, Tamás kezdetben a fogyatékosokkal kezdett el foglalkozni. Egy teljes köru felkészíto programot kínált azért, hogy kiképezze a dolgozókat és a fogyatékosokkal foglalkozó intézmények lakóit is. A komplex kiképzés tartalmazott internetes weboldal készítést, kapcsolatteremtést a média szakembereivel, film, videó és rádiós ismereteket, stb. A képzésben résztvevok saját dokumentumfilmeket készítettek, saját hírlevelet adtak ki és musorokat készítettek közszolgálati rádióállomások számára. A fogyatékosokkal foglalkozó intézményeknél elért sikere után Tamás most egy civil média központot kíván létrehozni. A központban a civil szervezeteket képeznék ki arra, hogyan képviselhetnék érdekeiket a médián keresztül. A képzés segítene a résztvevoknek saját megnyilvánulási lehetoségeket teremteni, megtanítaná oket a médiával bánni, kapcsolatokat kiépíteni és más szervezetekkel horizontálisan együttmuködni annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a megnyilvánulás.
Tamás munkájának másik fontos eleme a médiavilág felkészítése. Ez alapveto fontosságú azért, hogy elkerüljék azt, hogy a civil szervezetek klienseit mint szánalomra méltó embereket mutassák be. Tamás szintén hangsúlyozza a társadalmilag felelos, hiteles média szakemberek képzését. Ezt úgy kívánja elérni, hogy létrehoz egy független civil médiaközpontot, valamint az egyetemek szociális munkás illetve média szakjainak szokásos tantervébe beleépítené a társadalmi kommunikációt. Tamás szintén aktivizálni kívánja a médiaforrásokat azért, hogy képezzék ki a civil társadalmi vezetoket. Tamás ezen kívül felvette a kapcsolatot az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) hogy kialakítsanak egy országos média politikát. Meggyozte az ORTT-t arról, hogy egy alapot hozzanak létre a társadalmi változásokkal foglalkozó musorok részére. Tamás meggyozte az ORTT-t, hogy készítsenek felmérést a televízió- és rádiómusorokról és jutalmazzák azokat az adókat, melyek rendszeresen és színvonalasan foglalkoznak társadalmi problémákkal. Ez szükséges ahhoz, hogy a magyar médiát harmonizálják az EU és nemzetközi sztenderdekkel. Nemrégiben Tamás elkezdett segíteni egy, a médiának szánt Etikai Kódex kidolgozásában, mely a BBC által felállított elveken alapszik.
Tamás összekapcsolja a médiát és a civil szervezetek vezetoit annak érdekében, hogy stratégiákat dolgozzanak ki különbözo szektorok aktivizálására. A folyamatba bevon közösségi rádiókat, közösségi fejlesztési szakembereket és a privát médiát, mely pro-bono szolgáltatásokat biztosít.
A következo 5-10 évben Tamás tervezi egy nemzeti hálózat kiépítését, melynek központi irodája a fovárosban lenne, és kisebb központok is létesülnének minden megyében. Az irodák feladata a média figyelmének felkeltése lenne a civil társadalmi szervezetek munkájára, ezen kívül a média kapcsolatainak erosítése a civil szervezetekkel, képzési programok szervezése, és olyan média szakértok hálózatának kiépítése, akik értenek a civil szektorral való együttmuködéshez. Filmproduceri munkából és PR tevékenységekbol (külföldi filmek feliratainak készítésébol) származó bevételekbol Tamás önellátóvá kívánja tenni szervezetét 10 éven belül.
A személy
Tamás villamosmérnökként végzett és szabadúszó újságíróként valamint videó-filmek rendezojeként dolgozott a Magyar Filmgyárban 1974-tol. A televízión keresztül és feleségének pár barátjának megismerése révén Tamás megismerte a fogyatékosok világát. Tamás számos fogyatékosok számára létrehozott alapítvány alapító tagja volt 1989-tol kezdodoen, beleértve az országosan és nemzetközileg is elismert Barka Szövetséget és a Handicap Alapítványt. Egy bizonyos fajta pártfogói munkába kezdett, ami olyan sokkoló média elkészítésével is járt, melyben bemutatták a fogyatékosok életét az intézetekben. Ez azonban nem bizonyult hatékonynak, és nem váltott ki drámai társadalmi változást sem.
Elkezdett külföldi kirándulásokat szervezni fogyatékosok számára. Ezeket a kirándulásokat megörökítette filmen, és késobb bemutatták oket a televízióban. Felismerte, hogy a személyzet és az intézetek lakói a kommunikáció hiányától szenvednek. Hogy ezt a problémát kezelje, elkezdett egy hírlevelet készíteni, melyet idovel minden magyarországi intézmény lakójának eljuttattak azért, hogy a horizontális kommunikációt fellendítsék köztük.
Késobb a hírlevelet maguk a fogyatékosok kezdték el muködtetni, és ez a feladat némi újságírói képzettséget igényelt. Tamás biztosított újságírói, valamint a média összes területére kiterjedo képzést azért, hogy szélesebb megnyilvánulást kapjanak. Tamás munkalehetoségeket is kívánt biztosítani számukra a média területén. A képzési programok csoportjai késobb fogyatékos és nem fogyatékos tagokkal muködtek. Idovel Tamás bevonta a rádiót, videó-filmeket és az internetet is a munkájába.
Az integrált képzés alatt Tamás felismerte, hogy a támogatás, melyet a fogyatékosok intézményei számára nyújt, szélesebb közönség számára is hasznos lenne. Ez a felismerés vitte rá Tamást arra, hogy az egész civil szektort rávegye a nyilvánosság elott való megjelenésre.
| ÉV |
1997 |
1998 |
1999 |
2000 |
2001 |
Elõre-vetített2002-re |
| A központ/ok száma vagy
fejlesztése (szavakkal is lehet) |
|
|
|
|
|
Nonprofit Média Központ Alapítvány bejegyzése |
| Újonnan beindított szolgáltatások
száma |
2 |
2 |
2 |
1 |
2 |
3 |
| Munkatársak száma |
2 |
2 |
3 |
4 |
4 |
2 |
| Önkéntesek száma |
25 |
32 |
45 |
60 |
55 |
25 |
| Kliensek száma |
3000+*+200 |
1600+*+198 |
1600+*+215 |
1600+*+260 |
*+310 |
*+ 200-300 |
| Sajtóban való megjelenés |
3 |
4 |
4 |
6 |
3 |
4 |
| Szervezett képzések
száma |
1 |
2 |
5 |
5 |
6 |
10-12 |
| Képzéseken résztvevõk
száma |
25 |
51 |
61 |
70 |
116 |
200-250 |
| Magyar partnerek, együttmûködõk
száma |
6 |
9 |
9 |
13 |
25 |
25-30 |
| Külföldi partnerek,
együttmûködõk száma |
|
1 |
|
1 |
|
1-2 |
| Magyar és nemzetközi
rendezvényeken való részvételek száma |
4 |
5 |
6 |
5 |
8 |
6-8 |
| Magyar és nemzetközi
rendezvények szervezése |
|
|
1 |
3 |
2 |
3-4 |
| Szervezet éves költségvetése |
9.145eFt |
5.130eFt |
10.234eFt |
14.147eFt |
10.000eFt |
1.000 eFt |
| Számokban nem kifejezhetõ
hatás |
Civil Rádióban fogyatékosok által indított
folyamatos mûsor |
|
Duna Tvben Fogyatékosságról szóló tematikus
mûsoros est |
Média szakmai fórum teremtés |
ORTT speciális mûsor pályázati és díj
kiírása, |
ORTT fogyatékosok a médiában kutatás elindítása�Médiával
az esélyegyenlõségért� díj megalapítása és elsõ átadása |
Liling Tamás
E-mail: handicap@interware.hu
|