Nagy Zoltán
Zoltán alapította az elso koreai-tibeti-mongol gyógyklinikát Magyarországon. Tibeti és mongol orvoslásban jártas szakemberek dolgoznak itt, akik hagyományos, természetes és méreg-bevitel nélküli eljárásokkal gyógyítanak. Szoros partnerkapcsolatot alakítottak ki a magyar orvosi szakmával a diagnózisok elkészítésében, és mind a nyugati, mind a keleti gyógymódokat felhasználják a kezeléshez. A hagyományos keleti módszerek használata költségcsökkento alternatívát jelent a magyar lakosságnak.
Az új ötlet és a stratégia
A Zoltán által létrehozott klinika az alternatív orvoslási módszerekkel való gyógyításon túl tréningeket tart olyan orvosok számára, akik szeretnék gyógyító munkájuk során a keleti gyógymódokat is felhasználni. A központ egyben modellként is szolgál a keleti orvoslás terjesztésére a nyugati típusú egészségügyi rendszerben.
Zoltán klinikája elnyerte a Népjóléti Minisztérium és a nemrégiben létrehozott Természetgyógyászati Szakmai Kollégium támogatását. Az utóbbi szervezetet a hagyományos gyógymódok és azok bevezethetoségének tanulmányozására hozta létre a kormány. E két szakmai jóváhagyás lényeges feltételei voltak Zoltán projektje sikerének. Legitimálták a programot, mely így könnyebben nyert meg orvosokat és betegeket egyaránt. Ez az elso eset Magyarországon, hogy az orvosi szakma hajlandó együtt dolgozni hagyományos gyógymódokat használó orvosokkal és felügyelni munkájukat.
A klinika két koreai orvost csábított Budapestre és most szervezi két mongol orvos idehozatalát. Tolmácsok segítségével megindult a magyar orvosok képzése is. A klinika egyszerre használ nyugati típusú orvosságokat és keleti gyógymódokat. A keleti technikák már kezdetben bebizonyították, hogy használatukkal a betegségek sikeresebben felismerhetok a korai szakaszban.
A leggyakoribb módszerek: vizelet-analízis, nyelv-analízis, pulzus megfigyelés. Ezek segítségével rögtön kiderítheto, ha valamilyen egyensúlybomlás vagy rendellenesség van a szervezetben, még akkor is, ha a jól bevált nyugati módszerek azt mutatják, hogy egészséges a szervezet. A betegség felismerése után az orvosok diétát és életviteli változtatásokat ajánlanak az egyensúly visszaállítása érdekében.
Az ulánbátori Mongol Hagyományos Gyógyászati Intézet információi szerint ezek az eljárások nagyon hatásosak cukorbetegség, ízületi gyulladás, magas vérnyomás, szívizomgyulladás, hepatitis esetében, de még az impotencia és az elhízás is kezelheto ily módon.
A keleti gyógymódok használatának nagyon sok elonye van az orvosságokkal szemben. Eloször is, a betegség már a korai szakaszban felismerheto. Másodszor pedig, a felhasznált technikák olcsóbbak és egyszerubbek, mivel a sebészeti beavatkozások és a radikális eljárások száma sokkal kisebb. Ez nagyon lényeges a nehéz helyzetben élo magyar lakosság és foleg az idosek számára. Harmadsorban Zoltán klinikája az ott képzett hagyományos módszerekkel dolgozó orvosokat összeköti a magyar orvosi szakmával. Jelenleg is együttmuködnek, és ez magas szintu, szélesköru egészségügyi ellátást biztosít. Európai méretekben is segíti a keleti gyógymódok tanulmányozását és azok bevezethetoségét. Már az Európai Bizottság is elismerte Zoltán munkáját és részt vesz a Bizottság "Nem-konvencionális Gyógymódok Európában" nevu programjában. A World Health Organization szerint is tanítani kellene a keleti gyógymódok használatát és a szervezet Zoltán klinikáját is elismeri, mintegy bizonyítékául a módszerek szélesebb körben való elterjesztésének.
Zoltán hiszi, hogy a klinikáján használt módszerek segítenek olyan betegségek megelozésében, melyeket egyébként alulkezelnének vagy azért mert nincs megfelelo eljárás a gyógyításukra, vagy mert túl költséges lenne a kezelés. A magyar orvosi szakma segítségével, biztonságos és kontrollált használat mellett a klinika egy teljesen új szolgáltatást tud nyújtani, mely alapvetoen képes megváltoztatni egész Európa és más nyugati társadalmak egészségügyhöz való hozzáállását.
A probléma
Magyarország élen jár Európában a rákos, a keringési és az emészto szervi megbetegedésekben. A World Health Organization (Egészségügyi Világszervezet) statisztikái szerint 1993-ban 267.000 ember halt meg rákban, 751.000 ember pedig keringési zavarok miatt.
Az átmenet idoszakában az állam nehezen tudja biztosítani a megfelelo egészségügyi ellátást. A szolgáltatások ára sokszorosára emelkedett, az átlagember ezt egyre kevésbé tudja megfizetni. 1995-re ez a folyamat felgyorsult. A kormány megszüntette az ingyenes fogorvosi ellátást, és több mint felére csökkentette a gyógyszerek állami támogatását. Ez leginkább a fix jövedelemmel rendelkezo nyugdíjasokat érinti hátrányosan. Sajnos pont ez az a csoport, amelynek a legnagyobb szüksége van az egészségügyi ellátásra.
A jelenlegi egészségügyi rendszer csak kis hangsúlyt fektet a megelozésre és a betegségek korai kezelésére. Ez ahhoz vezetett, hogy növekedett az elorehaladott betegségek száma, mely igen megterheli a szükségesnél kevesebb munkaerovel és kisebb anyagi bázissal rendelkezo kórházakat. Világosan látható, hogy a rendszer reformjára és alternatív kezdeményezésekre van szükség.
A személy bemutatása
Zoltán ázsiai kultúrákról tanult az egyetemen, beszél angolul, oroszul, tibeti nyelven, mongolul, törökül. Magát és családját szabad foglalkozású tolmácsként tartja el kihasználva különleges nyelvi adottságait. Évekkel ezelott, mikor egy tanulmányúton vett részt Mongóliában, felkeltették figyelmét az ottani gyógymódok, és belevetette magát a tibeti és mongol gyógyító technikák tanulmányozásába. Világossá vált számára, hogy ezekkel a módszerekkel a betegségeket már jóval korábbi stádiumban fel lehet ismerni.
Miután visszatért Ázsiából, nekilátott egy csoport megszervezésének, amely tibeti/mongol gyógyító technikák összegyujtésére vállalkozott. Ebben az idoben az Egészségügyi és Népjóléti Minisztériumban dolgozott, így lehetosége volt megszervezni egy olyan munkacsoportot, amely a keleti módszereknek a magyar egészségügyi rendszerbe való adaptálását tanulmányozta. A tibeti orvoslásról egy könyvet is írt, és szépen lassan megnyerte a magyar orvosi szakmát az ügy támogatásának.
Zoltán inzulin-függo cukorbeteg, és a keleti diéta segítségével képes volt napi inzulin adagját a felére csökkenteni. Magyar orvosát ez annyira lenyugözte, hogy az egyik legjelentosebb támogatójává vált Zoltán munkájának.
Miután az egyik magyar buddhista közösség támogatását is elnyerte, mely szervezet ugyancsak támogatta programját, megalapította a Tibeti Medicina Alapítványt, a tibeti/mongol orvostudomány Magyarországon és Európában való elterjesztésére.
|
ÉV
|
1990
|
1991
|
1992
|
1993
|
1994
|
1995
|
1996
|
1997
|
1998
|
1999
|
2000
|
Elõrevetített
2001-re
|
| A központ/ok száma vagy
fejlesztése (szavakkal is lehet) |
|
|
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
1 |
|
|
| Munkatársak száma |
|
|
3 |
3 |
4 |
4 |
3 |
3 |
3 |
3 |
|
|
| Kliensek száma |
|
|
120 |
400 |
400 |
500 |
600 |
800 |
850 |
850 |
|
|
| Szervezett képzések
száma |
|
|
|
|
|
1 |
1 |
1 |
|
|
|
|
| Képzéseken résztvevõk
száma |
|
|
|
|
|
20 |
25 |
27 |
|
|
|
|
| Magyar partnerek, együttmûködõk
száma |
|
|
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
2 |
|
|
| Külföldi partnerek,
együttmûködõk száma |
|
|
3 |
3 |
4 |
4 |
3 |
3 |
3 |
3 |
|
|
Nagy Zoltán
2014 Csobánka, Panoráma út 2799/4 hrsz.
T/F: (36 26) 320 807
E-mail: nzashoka@matavnet.hu
|