Ashoka Magyar
 
 
 

Szabó András

Szabó András András veszélyeztetett életviszonyok közé jutott, a családjával, iskolájával, személyes környezetével konfliktusba kerülo fiatalokat vezet vissza a társadalomba. Teszi ezt úgy, hogy biztonságos és támogató környezetet teremt számukra, amelyben újrakezdési lehetoséget kapnak, visszaszerezhetik az értékek, az önállóságuk és a pozitív tevékenységek iránti motivációjukat. András egy országos szinten példaértéku, önkéntes alapon, az érintett fiatalok részvételével muködo rendszert indított el, aminek segítségével elérhetok és sikeresen segíthetok a veszélyben levo fiatalok saját, kockázatokkal teli környezetükben, és aminek révén a fiatal korosztály tagjai tanácsokkal, szakintézmények felajánlásával a problémák megoldásához vezetik egymást.

Az új elképzelés

András a veszélybe keveredett fiatalokat a Kapocs Ifjúsági Önsegíto Szolgálat önkéntes segítoinek aktív közremuködésével éri el, mindezzel az önkéntesség valódi értékeit mutatja fel, ugyanakkor tevékenységével felhívja a széles társadalom figyelmét az aktuálisan segítségre szoruló fiatalokra. A Kapocs összekapcsolja a segítségre szoruló, nehezebb életkörülmények között felnövo fiatalokat az oket segíteni képes szociális szolgáltatásokkal és szakemberekkel, és valóságos támogató közeget alakít ki az érintett fiatalok személyes környezetének, iskoláik és családjuk bevonásával.

Ahhoz, hogy a felelosséget érzo fiatalok el tudják érni bajba került társaikat, hogy tudjanak segíteni az arra rászorulóknak, András a segítésre vállalkozó fiatalokkal egy aktív, nyitott, kreatív és érzékeny közösséget hozott létre. A program a veszélyeztetett fiatalok személyes és környezetében levo eroforrásait vonja be a problémák megoldását szolgáló változás érdekében.

A program munkatársai önkéntes fiatalok. Megbíznak bennük, és felelosséget viselnek. Rajtuk keresztül hirdetik az önkéntességet. Elsosorban a személyes környezetben végzett segíto tevékenységre összpontosítanak. A fiatalokat ugyanakkor abban is bátorítják, hogy ne maradjanak tétlenek, hogy társaikkal ok is saját segíto csoportokat hozzanak létre, például a fogyatékosok, a hajléktalanok vagy a szegény fiatalok támogatására. Létrehozhatnak olyan saját vállalkozásokat, amelyek a programot erosítik, vagy más Kapocs kezdeményezéseket indíthatnak vidéken. Különféle beszélgetésekben vesznek részt, például iskolákban a droghasználatról, a fiatalok bántalmazásáról, a fiatalkori pénzkereseti lehetoségekrol, tanulási nehézségekrol, családi konfliktusokról, utcára szökésrol, és a Kapocs szervezetét mint elérheto megoldást jelölik meg.

A probléma

Manapság a felnotté válása során szinte minden fiatal találkozhat számára megoldhatatlannak látszó élethelyzettel, akadállyal, amellyel nem tud megbirkózni, és amelynek legyuréséhez nem is kap megfelelo támpontot. A valóságban jóval több fiatal kerülhet ilyen helyzetbe, mint amennyi a különféle felmérésekben, intézményes kimutatásokban veszélyeztetettként szerepel. A mintegy tíz esztendeje zajló társadalmi átrendezodés alatt sokszorosan nehézzé vált ugyanis a felnotté válás folyamata, vagyis a szocializációs többletterhek közvetlenül vagy közvetve szinte minden fiatalt érintenek. Majdnem minden adat, amelyik a fiatalok felnotté válásának valamely mozzanatáról olvasható, közvetlenül vagy közvetve ezt igazolja, legyenek azok — nemzetközi összehasonlításban — a foglalkoztatás, az egészségi állapot vagy a kábítószer-fogyasztás adatai, vagy éppen a kriminalitási mutatók, a legfrissebb öngyilkossági statisztikák. A rosszul szocializált fiatalok kényszerítoen megélt élete (akiknek az a sorsuk, hogy túl hamar feladják az álmaikat és messze személyes adottságaik alatt teljesítsenek) nem csupán oket terhelheti, hanem mindannyiunkat.

A jelzett probléma leginkább olyan színtereken és élethelyzetekben jelentkezik, ahová az érdemi segítés egyáltalán nem vagy alig jut el, ahol a bajba került fiatalok gyakorlatilag magukra maradnak. Ezekrol a körülményekrol az emberek zöme nagyon keveset tud. Inkább kívülrol, látszat alapján és a médiában "tálalt" történetek révén szerez értesüléseket, és meglehetosen áttételes és felületes információk alapján ítélkezik, ami sokszorossá növeli a távolságot az érintett fiatalok és a környezetük, a szakmai szervezetek, illetoleg szakemberek között.

A muködo és konkrét segíto kapacitással rendelkezo szervezetek komoly terheket cipelnek, hamar megfáradnak, telítodnek (és nehezen fogadnak ügyfeleket) vagy éppen bürokratikusabbá válnak. Mindez megnöveli az elérési feladatokhoz rendelt szakmai és felvilágosító tevékenységet, de megnöveli a "mozgósítható" sikeres segíto válaszok kockázatát is. Budapesten legalább minden harmadik fiatal marad magára megoldhatatlanként megélt problémájával.

A generációk közötti távolság tradicionálisan nagy, mégis a napi társas viszonyok között szinte fel sem tunik, annyira beleépült a hétköznapokba. Egy-egy társadalmi szituációban manapság már szinte "természetes módon" kerülhetnek egymással szembe fiatalok és idosebbek, akik érdekeik és igényeik mentén, abszurd módon rangsorba állíthatók, vagyis a leglehetetlenebb módon összehasonlíthatók, tulajdonképpen egyszeruen kijátszhatók egymással. A generációs kapcsolatok pedig — éppen a fiatalok felnotté válása idején — minimálisra zsugorodtak, az egyes korosztályok alig tudnak egymásról valamit. A fiatalok számára mindezt csak tovább élezik a saját korosztályon belül mélyülo szakadékok, növekvo távolságok. A fiatalok egyes csoportjai bezáródnak, és/vagy nyíltan (vagy esetleg valamilyen áttételes módon) szembehelyezkednek egymással és a környezetükkel. Az ilyen módon kialakuló tendenciák eleve megakadályozzák a társadalmi kooperációs lehetoségeket: legalább annyira nem értik egymást a felek, mint amennyire nem is bíznak egymásban. A fiatalok nehezebb helyzetben levo csoportjait pedig — valóságos kapcsolat nélkül — mára már egyértelmuen eloítéletes társadalmi környezet veszi körül, amely meghatározza ezeknek a fiataloknak a mozgásterét.

Mindenképpen olyan mechanizmusra van szükség, amelyben az érintett fiatalok érdemben vehetnek részt saját élethelyzetük megváltoztatásában, amely "vakrepülés" helyett azt segíti elo, hogy a fiatalok a gyakorlatban használható, valóságos visszajelzést kapjanak önmagukról. Mindenkitol, akitol csak lehet. Hogy képesek legyenek meghatározni önnön sorshelyzetüket, hogy felfedezhessék benne önmagukat és konkrét lehetoségeiket, hogy a jövorol bátran tudjanak álmodni, hogy komoly terveket szohessenek. Ezen képességek konkrét kapcsolatok között, és közvetlen társas környezetben fejleszthetok a legjobban.

Az elmúlt években az önkéntesség fokozatosan elnyerte az ot megilleto értéket, ugyanakkor a szervezetek nagy része manapság sem nagyon tud mit kezdeni az önkéntesekkel. De az önkéntesek sem lehetnek biztosak abban, mikor és miben számítanak rájuk. Többen kifejezetten "atyáskodóan" viselkednek az önkéntesekkel, és a tisztázatlan szerepviszonyok — különféle korlátok közé szorítva — megnehezítik azt, hogy a fiatalok az önként vállalt munkájukban a részvétel örömét leljék.

Létezik ugyanakkor egy funkcióját vesztett, többségében elhanyagolt intézményrendszer, a különféle településeken levo muvelodési házak, ifjúsági házak hálózata, amely az ország különféle településein keresi a szerepét az emberek életében, a helyi közösség építésében, fejlesztésében.

Az elérés szakmai szempontrendszere, illetoleg a társas szemléletu segítés gyakorlata meglehetosen friss a hazai gyakorlatban. Nagyfokú óvatosság és bizalmatlanság veszi körül: olyannyira, hogy a különféle szakmai szervezetek és szakemberek gyakorlatilag tartózkodnak az alkalmazásától.

A stratégia

András 1992-ben azzal a szándékkal hozta létre a Kapocs Ifjúsági Önsegíto Szolgálatot, hogy a fováros legnagyobb kulturális központjában, a Petofi Csarnokban a fiatalok önálló életkezdésével együtt járó problémákra segítést, megelozést jelento összetett programot alakíthasson ki. A Petofi Csarnok mint szabadidos-kulturális intézmény ma is fontos szerepet tölt be a program megvalósítása és kiterjesztése szempontjából, ugyanakkor egyfajta kulturális fedettséget is biztosít a Kapocsot kereso fiatalok számára: az intézménybe megoldatlan problémákkal segítségért érkezo fiataloknak nem kell "felfedniük" magukat, hiszen éppenséggel jöhetnek zenei programokra is.

Az András által létrehozott program kulcsszereploi önkéntes fiatalok, akik Budapesten és vonzáskörnyékén elsosorban a magas kockázatú helyszíneken érik el kortársaikat és segítenek azoknak, akik bajba kerültek, vagy különféle veszélyek fenyegetik. Az elérés gyakorlatilag segíto találkozás egy veszélyekkel teli konfliktushelyzetben: a programban tevékenykedo önkéntesek igyekeznek elhárítani az életveszélyes helyzeteket, nem hagyják magukra a veszélybe került társaikat, és a jelentkezo problémáik megoldása érdekében közvetlenül vagy a Kapocs különféle szolgáltatás jellegu tevékenységének a bekapcsolásával segítenek. A program hátterében számos szakmai szervezet muködik közre, hogy a megoldatlan problémájával küzdo, segítségre szoruló fiatalok idoben találjanak konfliktushelyzetükbol kivezeto utat, megoldást. A sürgosségi feladatokon kívül sokféle szakmai segítségre lehet szükség, amelynek egyszerubb eszközei a Kapocs programján belül is megtalálhatók. Aki a Kapocshoz fordul, részesülhet még életvezetési tanácsadásban, kaphat az egészségével, illetve az egészségét károsító veszélyekkel kapcsolatban felvilágosítást. A Kapocsban segítik, ha iskolát váltana, vagy éppen felvételizne, amennyiben pénzt szeretne keresni, konkrét munkát is találhat, de esetleges szerelmi problémájával sem marad magára. A családi vagy éppen iskolai konfliktusok feltárására és feloldására is van lehetoség a Kapocsban.

Aki a Kapocsban önkéntes akar lenni, már a jelentkezés pillanatában végezhet segíto feladatokat: erre boséges lehetoség kínálkozik a szervezet irodájában, illetoleg az önkéntes segítséget nyújtó társaihoz kapcsolódva. A jelentkezéssel egy idoben az önkéntesek számára egy több szintu, összetett felkészíto-fejleszto program indul, amelyben tisztázhatják önmaguk számára, miben érintettek, megtanulnak olyan társaikkal is kommunikálni, akikrol eddig keveset tudtak, és akiket nem is ismernek, megtanulnak konfliktusokat megoldani, a jelentkezo problémákra konkrét választ adni. A különféle szintu felkészíto feladatok az önkéntesek személyes és éles életviszonyainak a legteljesebb mértéku figyelembe vételével zajlanak. A Kapocs segíto tevékenységének szinte minden elemét az ilyen módon felkészített önkéntesek végzik. Vagyis nem csupán egyénileg segítenek a szakemberek által nem ismert, veszélyekkel teli helyszíneken, hanem különféle sürgosségi segíto feladatokat végeznek koncerteken - például túlzott drog- vagy alkoholfogyasztás esetén. De ok juttatják biztonságos helyre az utcára került fiatalokat, ok fogadják a segítséget kereso társaik telefonját, megoldást kereso leveleit, ok vesznek részt az iskolákban szervezett kábítószerekkel kapcsolatos felvilágosító foglalkozásokon, és ok muködnek közre abban, hogy nyaranta sok ezer diákkorú fiatal munkája révén pénzt kereshessen.

A Kapocs segíto tevékenységét, muködésének színvonalát néhány kutatás is megerosíti. A Kapocs létrejötte óta két, a fiatalok felnotté válásának aktuális problémáit feltáró vizsgálat zajlott (1992-ben és 1998-ban), amely a segíto tevékenységek legfontosabb irányait volt hivatott pontosítani. Figyelemre méltó vizsgálat volt még az önkéntesek által kezdeményezett és lefolytatott "Boldogság-vizsgálat" (1995), amely a fiatalok boldogságérzetét igyekezett elemezni és összevetni a különféle egészségkárosító szereket (kábítószer, alkohol, dohányzás) használó fiatalok boldogságérzetével.

A Kapocs mindig jó kapcsolatot ápolt a különféle fogyatékkal élo fiatalokkal, így 1995-97 között elsosorban értelmi fogyatékosok számára szervezett különféle programokon segítettek az önkéntesek, az elmúlt három évben pedig, a mozgásukban korlátozott fiatalok közremuködésével, saját (tolerancia) rendezvényt is szerveztek: a "Roki Rally" olyan ügyességi program, amelyben különféle feladatok révén mozgásukban ép fiatalok is megtapasztalhatják, milyen kerekes székkel közlekedni. A Kapocs a fogyatékkal élokre is kiterjesztette különféle segíto szolgáltatásait, az önkéntesek nem jönnek zavarba, ha fogyatékkal élo fiatal kér segítséget a szervezettol.

A segítségre szorulók támogatására különféle kiadványokat készítenek és terjesztenek: a Túlélési útmutató immár kilenc kiadást ért meg összesen százezer példányban, az abortusz körüli kiszolgáltatottságot, félreértéseket és tájékozatlanságot kívánja oldani egy másik kiadvány is, eddig nyolcezer példányban megjelenve.

Az iskolaválasztásnak és iskolaváltásnak, a tanulási problémáknak a kezelésére külön program szolgál a Kapocsban, amely korrepetálások megszervezésébol, számítógépes tesztekbol és tanulási szofverekbol, információs kiadványok biztosításából, továbbá a segítségért jelentkezok egyéni problémáinak a feldolgozásából áll. A Kapocs állandó segíto ajánlatként szerepel az iskolaválasztás támogatására megjelentetett tájékoztató kiadványokban. Mindazok a fiatalok számára, akik a felnotté válásuk során elképzeléseik megvalósításában elakadtak, vagy különféle ok miatt nem sikerült eltervezniük a jövojüket, olyan újrakezdo-fejleszto programot alakít ki a Kapocs, amelyben az érintett fiatalok meglevo helyzetébol, addig elért képzettségébol — velük együtt — egy sikeresebben megvalósítható, fejleszto programot, akár vállalkozási tervet dolgoz ki, és közremuködik annak megvalósításában.

A Kapocs Ifjúsági Önsegíto Szolgálatot a Petofi Csarnokban nyaranta négy-hatezren keresik fel azok a fiatalok, akik rövidebb távon pénzt akarnak keresni. A Kapocs Nyári Munka és Információs Szolgálatának segítségével a mostoha munkavállalási körülmények között a fiatalok elkerülhetik a kriminális kockázatot, beletanulhatnak a számukra új, munkavállalói szerepbe, ugyanakkor legális jövedelemre tehetnek szert. Ennek a programnak a megvalósításához a Kapocs megnyerte a Budapesten muködo tizennyolc diákszövetkezet támogatását, és együttmuködik a fiatalok munkavállalását támogató többi szakmai szervezettel is. Ezt a programot is gyakorlatilag önkéntesek muködtetik.

Érdekes és népszeru a Kapocs önkéntesei által vezetett rádiós program, a Kapocs Kortárssegíto Magazin, amely a Civil Rádióban kéthetente fél órában, egyenesben hallható és eddig 166 adást élt meg.

A Kapocs programjában külön figyelmet fordítanak a bajba kerültek, a rászorultak iránti szolidaritás erosítésére, és ilyen módon a segíto kedv megorzésére. A Kapocs önkéntesei rendszeresen gyujtenek használt ruhát a szegényebb társaik számára, és minden szegénységgel kapcsolatos rendezvényen részt vesznek. Sot, két évvel ezelott bekapcsolódtak a szegénységgel foglalkozó Negyedik Világmozgalomhoz is, amelynek franciaországi és hazai programjain aktívan vettek részt.

A Kapocs önkéntesei környezetükben önállóan képviselik társaikat, és gyakran vesznek részt különféle találkozókon. Azokban a szakmai kérdésekben is elmondják tapasztalataikat, illetve ismertetik a Kapocs gyakorlatát, amelyek nagyon közelrol érintik oket, de szakmai szempontból leginkább tabunak számítanak. Mindezek közül kiemelkedik a 2001-ben megtartott kétszáz, különféle iskolában tartott foglalkozás, amelyeket felkészült önkéntesek tartottak a kábítószerekkel kapcsolatos segíto, megelozo tevékenységrol. Az utcalétre kényszerült fiatalokról, a kábítószer-fogyasztókkal kapcsolatos segíto-megelozo tevékenységükrol, a rövid távú munkalehetoségekrol, a sajátos kortárssegíto gyakorlatukról elmondottak alapján az elmúlt néhány évben számos szervezet és szakember kereste meg oket, és kért segítséget, hogy miképpen lehetne hasonló szervezetet létrehozni.

András külön figyelmet fordít arra, hogy a szakirányú képzésben résztvevo egyetemisták és foiskolások megismerhessék a Kapocs programját, szakmai elveit és normáit, erre jó lehetoséget kínál a Kapocs sokadik éves praxisa. Mindezzel az a célja, hogy a hallgatók a jövoben önállóan alkalmazni tudják a Kapocsban elsajátítottakat. Az érintett önkéntesekkel megvalósított alacsony küszöbu elérési program, a gyakorlatban igazolódott társas szemléletu szakmai elvek, a segítés sajátos diagnosztikus megközelítése mind olyan kérdések, amelyeket a Kapocsban immár hat éve tanulmányozhatnak szakmai gyakorlatuk során a szociális munkás, szociálpolitikus, pszicho-pedagógus, szociál-pedagógus és muvelodésszervezo hallgatók. Emellett András a már összegyujtött szakmai ismereteit harmadik éve külön stúdium keretében "Ifjúságsegítés" címmel tanítja muvelodésszervezo hallgatóknak.

András programjának terjesztéséhez sajátos képzési program és a személyes tapasztalatok gyakorlatra váltásának a támogatása szükséges. Mindehhez András kidolgozott egy egyéves képzési programot a Kapocs módszereirol és fiataljairól, és ez a program a Magyar Muvelodési Intézet Intézetmódszertani Osztályán keresztül juthat el a megújulásra váró muvelodési házakhoz. Néhány budapesti intézmény és vidéki kultúrház a módszer egyes elemeit már átvette és együttmuködik a Kapoccsal.

András a programja révén meg akarja erosíteni a önkéntesség hazai gyakorlatát, mindezért a különféle szakmai megoldásokat szolgáló hazai és nemzetközi példákat és alkalmazható módszereket gyujti (Ilyenek például a Home basic, Big brothers, big sisters, vagy éppen Midnight Basketball programja). Arra kívánja bíztatni a szakembereket, hogy bátran vállalkozzanak fiatal önkéntesekkel komoly szakmai feladatokra, mert lehet velük együttesen hatékonyan feladatokat vállalni. Mindehhez segít megfelelo szakmai megoldásokat, módszereket alkalmazni, illetve a meglevo, kiüresedo gyakorlatot felfrissíteni.

A programot kezdetben és jelenleg is adományokból és pályázatokból finanszírozzák, többek között a Soros Alapítvány "Utcagyerekek", a Phare Lien, és a Világbank Small Grants programján belül. De András erofeszítéseinek és a program hatékonyságának elismeréseként különféle fovárosi és kormányzati pályázati támogatást sikerült elnyerni, a Petofi Csarnok pedig a Kapocs összetett tevékenységrendszerét felvette alaptevékenységei közé, és saját költségvetésébol támogatja a szervezetet. A források biztosításával András tovább erosítheti és intézményesítheti a programot. A program bevált, beigazolódott tevékenységei számára András a jövoben normatív költségvetési támogatást is kíván szerezni, és ilyen módon folyamatosan építeni, fejleszteni kívánja a Kapocs programját.

A személy

András a hetvenes évek közepétol a napjainkig különféle szervezetekben és munkakörökben vállalt feladatokat a fiatalok fejlesztése, segítése érdekében. Minden egyes állomás — mint izgalmas tanulási terep — egy-egy tapasztalatszerzo kirándulással ért fel számára.

A hetvenes évek elején a Kassák Klubban gyujtött élményeibol szerzett kello erot és indíttatást arra, hogy önállóan elvállalja az akkor induló Kozák téri Ifjúsági Ház vezetését. Mostoha életviszonyok közt felnövekedo, nagyrészt cigány fiatalok körében, nehéz feltételek között esett át azon a "tuzkeresztségen", amely semmi mással sem pótolható klubos - újszeru kifejezéssel - szocio-kulturális, szociálpedagógiai tapasztalatokkal (és egy kormányzati kitüntetéssel, az Ifjúsági Díjjal) gazdagította. Innen továbblépve, az amator színház-csinálásban elsosorban az izgatta, miként tudja egy amator, de szakmai szempontból igényes társulat megtalálni a saját teátrális eszközeit, miként tudja megmutatni, mit gondol a világról, és arról, hogy az ember hogyan találja meg a helyét benne (Örkény I.: Rózsakiállítás, Bodó B.: Brumi, Korniss M.: Halleluja). Némi kiadói szerkesztoi kitéro után, 1984-tol a közmuvelodés újonnan létrehozott intézményében, a Almássy téri Szabadido Központban vállalt, különféle munkakörökben izgalmas feladatokat (diákügyek, pszicho-pedagógiai szakmai gyakorlat irányítása, Kortárs Muvészeti Fórum, igazgatási feladatok). Közben tizenegy esztendon át különféle fejleszto, sajátélmény csoportokat vezethetett fiataloknak a gödölloi Muvelodési Központban. Államigazgatási tapasztalatait a nyolcvanas évek végétol különféle ifjúsági kormányzati szervezetekben szerezte, amely számos szakmai többlettapasztalattal járt (ifjúságstatisztika, alternatív képzés, tehetséggondozás).

1992-ben kapott lehetoséget arra, hogy — a Petofi Csarnok támogatásával, alapítványi keretek között — megvalósítsa elképzeléseit és létrehozza a Kapocs Ifjúsági Önsegíto Szolgálatot, amely önkéntes tizenévesek aktív részvételével a kockázatosabb életviszonyok között felnotté váló fiatal problémáinak megelozésére, a bajba került fiatalok elérésére és segítésére szervezodött.

Alapító tagja a Magyar Tehetséggondozó Társaságnak. A kilencvenes évek elején Kábítószerügyi Tárcaközi Bizottság Drog-prevenciós Munkabizottságának meghívottja volt. Jelenleg az Életpálya Alapítvány vállalkozói tanácsadó testület tagja. Részt vett az egy másik magyar Ashoka ösztöndíjas által alapított Éjféli Asztalitenisz Bajnokság létrejöttében. Tagja a Budapesti Drogügyi Tanácsnak. 1997-ben Soros és UNESCO díjat kapott "Ilyenek a fiúk, ilyenek a lányok" címu könyvéért.

Hatodik éve szakmai gyakorlatokat vezet különféle felsooktatási intézmény hallgatói számára. A Kapocsban gyujtött tapasztalatairól számos cikkeket publikált, illetoleg harmadik éve ifjúságsegíto speciálkollégium keretében az eddig összegyujtött szakmai-módszertani ismereteit oszthatja meg foiskolai hallgatókkal.

�V 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002
A k�zpont/ok sz�ma vagy fejleszt�se (szavakkal is lehet)                      
�jonnan beind�tott szolg�ltat�sok sz�ma   1 4 3     1     1  
Munkat�rsak sz�ma 1 2 2 3 3 3 3 5 5 3 4
�nk�ntesek sz�ma 23 30 40 76 77 70 92 115 82 64 75
Seg�tettek sz�ma 300 3000 6000 7000 12000 10000 10000 6500 8000 9000 7500
Sajt�ban val� megjelen�s 1 3 14 80 80 90 70 60 80 70 60
Szervezett k�pz�sek sz�ma 1 2 2 3 2 4 2 4 3 4 4
K�pz�seken r�sztvev�k sz�ma 6 30 60 50 80 90 60 95 80 95 106
Magyar partnerek, egy�ttm�k�d�k sz�ma 2 6 14 14 20 26 24 25 26 28 31
K�lf�ldi partnerek, egy�ttm�k�d�k sz�ma     1 2 2 3 2 3 4 3 4
Magyar �s nemzetk�zi rendezv�nyeken val� r�szv�telek sz�ma   2 2 4 7 8 6 11 10 13 14
Magyar �s nemzetk�zi rendezv�nyek szervez�se   1       1 2 2 3 2 2
Szervezet �ves k�lts�gvet�se eFt 2390 3500 4850 4850 5550 5550 5550 6120 5120 6300 6500
Sz�mokban nem kifejezhet� hat�s                      

Szab� Andr�s

Kapocs Ifj�s�gi Seg�t�szolg�lat

1146, Bp, Zichy Mih�ly u. 14. (Pet�fi Csarnok)
Telefon: 468-3113.

E-mail: kapocs@ngo.hu Webc�m: www.kapocs.ngo.hu

Szabó András
Kapocs Ifjúsági Segítoszolgálat
1146, Bp, Zichy Mihály u. 14. (Petofi Csarnok)
Telefon: 468-3113.
E-mail: Webcím: www.kapocs.ngo.hu